Folytatódik a Ki Mit Tube 2015-ben?

194771.jpg

Úgy tűnik, a tavaly futó Ki Mit Tube internetes tehetségkutató sikere egyedülálló. Nem csak azért, mert a YouTube világszinten a 3. negyedév kiemelt projektjeként kezelte, hanem azért is, mert a Vodafone több országban zajló, Ki Mit Tube-hoz hasonló tehetségkutatót tervez elindítani. 

Mindezt az éppen lezárult SMBP-t olvasgatva tudtuk meg (a fenti képen is a díjak láthatók). A Kreatív Csoport közösségi médiás versenyére, az SMBP-re 61 nevezés érkezett, közülük pedig 33 jutott shortlistre, végül 16 díjat osztottak ki. Az egyik nyertes a Ki Mit Tube volt. 

Idén az SMBP-n (Social Media Best Practice) új kategóriát is indítottak, a komplex közösségi médiás kampányokét. Ide olyan kommunikációs kampányokat vártak, amelyek csak és kizárólag közösségi médiás felületeken (Facebook, Instagram, Youtube stb.) valósultak meg, és más médiummal egyáltalán nem támogatták őket. Ebben a kategóriában nyert a tavaly nyár végétől futó Ki Mit Tube.

A "közösségi alapú integrált kampányok" kategóriában első helyezést ért el a Bug TV- Red Lemon Media által közösen kivitelezett Ki Mit Tube, ami nekünk két dolog miatt fontos:

  1. Vannak hivatalos eredmények és egy kicsit a kulisszák mögé engednek minket a jó kis prezijükkel

  2. Lehet, hogy folytatódik idén a Ki Mit Tube -ezt ők mondják, szintén a Preziben

Lehet, hogy 2015-ben is lesz Ki Mit Tube?

Erre csak a prezi utolsó képét szeretném válaszul adni:

mrbugtv5.jpg

A Bug TV prezentációja

Ugyan mi is kielemeztük a műsort/kampányt, de azért a készítők céljait és eredményeit tekinthetjük igazán mérvadónak.

Magyarország első YouTube tehetségkutatójának célja az volt, hogy megtalálja a YouTube sztárok második generációját, valamint bemutassa a platformban rejlő egyedülálló lehetőségeket. A tévés tehetségkutatók megkomponált, szerkesztett valósága helyett a Ki Mit Tube-on semmi sem kötötte meg a tartalomkészítők kezét. A zsűri és a közönség közösen választotta ki az előadókat. A kommunikáció elsődlegesen egy olyan felületet akart bevezetni a mainstream médiába, amely bizonyos szubkultúrákban komoly népszerűséggel és közösségalkotó szereppel bír, ám a hagyományos sajtóban eddig nem, vagy csak elvétve szerepelt. 

Mindez kihívásokat is támasztott, hiszen a kommunikációnak meg kellett őriznie azt a jelleget, amely fogyasztható a tömegmédiában, ugyanakkor a szubkultúrák képviselői is elfogadnak. Fontos törekvés volt, hogy megszólítsuk azokat, akik a YouTube csatornákat eddig nem használták, talán nem is ismerték. Széles körben terjedt a verseny híre, így újabb versenyzők és nézők csatlakoztak, még színesebbé, színvonalasabbá téve a versengést. A tehetségkutató népszerűsítésében komoly szerepet kapott a médiapartner 444.hu, amelynek aloldalán zajlott a verseny, újságírói a zsűriben is helyet kaptak és a műsorfolyammal együtt élve folyamatosan bemutatták a legérdekesebb, színvonalas, vagy éppen humoros produkciókat. A Facebook, Twitter és Google+ oldalakat a produkció nem tekintette központi felületeknek, fő céljuk a forgalom terelése volt a YouTube-ra, valamint lehetőséget adtak az interakcióra. Ezeken a felületeken a weboldal színes és érdekes tartalmait osztotta meg a stáb a közönséggel. A weboldal számított a publikálás és a kommunikáció legfőbb csatornájának, emellett a kimittube.hu site is a YouTube-ra terelte a forgalmat beágyazott videók segítségével. Másik fontos kommunikációs platform volt a YouTube, ahol a nézői kommenteket csak minimálisan moderálta a KMT stábja. A tartalmak terjesztésében a folyamatos YouTube optimalizálásnak és programmingnak is kiemelkedő szerepe volt tematikus playlistek és videós annotációk folyamatos készítésével és frissítésével.

Nemzetközi szinten is egyedülálló a Ki Mit Tube sikere. Ilyen mennyiségben és változatosságban még egyetlen YouTube-csatornán sem jelentek meg tartalmak a világon. A kampányt a nemzetközi YouTube a 3. negyedév kiemelt projektjeként kezelte. 

YouTube kampány eredmények (08.18. – 09.21.):

  • Produkciók száma: 449, ugyanennyi bemutatkozó videó.
  • Zsűrivideók száma: 121
  • Összes nyilvános videó: 1074
  • Csatorna feliratkozás: 16 986 fő.
  • Videómegtekintések: 7 234 649 (173 országból, 94% Magyarországról)
  • Becslés a megnézett percekről: 10 269 806 (kb. 19,53 év)
  • Hozzászólások: 32 484
  • Tetszésnyilvánítások: 104 237
  • Becsült reach (összes nézőszám, aki legalább egy videót látott): 1 193 324 fő
  • (A csatorna a kampányt követően is él, jelenleg kb. 9 millió videómegtekintésnél tart.)

 A kimittube.444.hu weboldal adatok:

  • Munkamenetek: 847 035
  • Oldalmegtekintések: 2 075 525
  • Felhasználók: 427 585 fő 
  • Szavazatok: 76 919 (összesen 57 545 szavazótól). 
  • Élő döntő: 35 886 real-time megtekintés a YouTube-on; 7 278 szavazat 5 597 szavazótól. 
  • Az öt hét alatt a további social media csatornákon elért főbb számok:
  • Facebook: 16 167 rajongó
  • Twitter: 147 követő
  • Google+: 96 követő 

A prezi képekben:

forrás: Bug TV, Kreativ.hu

Még több hírt, érdekességet és videót találsz Facebook oldalunkon »

Van egy Youtbe csatornád, remek cicás videóid, de elakadtál? Akkor ASK.fm - és kérdezz!